2016. október 3., hétfő

Hamis aranytömbök a piacon

Az utóbbi hónapokban megnőtt a cégünkhöz behozott vagy beküldött hamis aranylapkák és érmék száma. Voltak ügyfelek, akik eladni vagy zálogba adni szerették volna addig féltve őrzött "kincsüket", de egy ékszerész például a számára vételre felkínált lapkákból hozott be egy mintapéldányt, hogy meggyőződjön a valódiságáról, mielőtt megvesz egy nagy mennyiséget.

Eltekintve egy-két nagyon rossz minőségű érmétől, melyeken már messziről látszott, hogy hamisítványok, többnyire az eredetihez megtévesztően hasonló példányokkal találkoztunk. Ezekről még szakember sem tudta ránézésre megállapítani, hogy nem valódiak. Színük és a felszínükön látható minta alapján eredetinek tűntek, ráadásul látszólag gyári műanyag tokban, amely természetesen szintén hamis volt. A zárt műanyag tok nemcsak azért érdekes, mert hitelesebbnek tűnik általa a hamisítvány, hanem azért is, mert a tokon keresztül nehezebb vizsgálni a benne lévő lapkát. Sűrűséget vagy az anyagban az ultrahang terjedési sebességét megmérni csak kicsomagolás után lehet, míg a befektetési aranyat éppen azért is szokták azonosító számot és gyártói eredetigazolást tartalmazó tokba tenni, hogy ebben a becsomagolt állapotában legyen forgalomképes.


A negatív érték azt mutatja, hogy a tömböt vonzza a mágnes, tehát nem lehet aranyból
 
Természetesen mi minden hozzánk bekerülő aranytárgyat megvizsgálunk, mielőtt zálogbavétel vagy megvásárlás céljából átvennénk. Van egy biztos módszer, amivel a befektetési aranyat gyári csomagoláson keresztül is meg lehet vizsgálni, és mi ezt minden esetben meg is tesszük. Mivel az arany azon kevés anyagok közé tartozik, amelyek diamagnetikusak, tehát egy mágneses térből kitörni igyekeznek, a legtöbb fémet viszont többé-kevésbé vonzza a mágnes, így egy precíz mérleg és egy erős mágnes alkalmazásával egyértelműen bizonyítható, hogy egy aranytömb színaranyból van-e, vagy tartalmaz más, többé-kevésbé mágnesezhető anyagot, pl. wolframot. A valóban színaranyból készült tömbök elsősorban tömegjüktől (kisebb mértékben alakjuktól is) függő mértékben taszítják a tőlük néhány milliméterre elhelyezkedő mágnest, ezt az erőhatást pedig a 0,001 gramm pontosságú mérleg meg is méri. A mérleg által mutatott értéknek egy - az adott aranytömbre jellemző - szűk intervallumba kell esnie. Ha nem így van, akkor nagy valószínűséggel hamisítvánnyal állunk szemben - bár előfordult már olyan is, hogy az aranyba vagy a csomagolásba gyártási hiba folytán bekerült vas vagy egyéb mágneses anyag okozta az eltérést.

A sűrűségmérés Arkhimédész módszerével történik. Ez sajnos sárgaréz...


Amennyiben a mágneses mérleg alapján kétséges az arany valódisága, akkor - ha az ügyfél hozzájárul - a tömböt kicsomagoljuk, és így már tudunk sűrűséget is mérni. A mellékelt fotókon látszik, hogy a Perth Mint 10 grammos lapkájának hamisítványánál ezt meg is tettük. A kívülről színarany réteggel bevont lapka sűrűsége nem egészen fele volt a valódiénak, mindössze 9,5 g/cm3. Túl azon, hogy a kicsomagolt lapka tömege sem volt egészen 10 gramm, a mérések megmutatták, hogy a szépen csillogó felszín alatt sárgaréz van.


A hamisításnak a sárgaréztömb aranyréteggel történő bevonásánál kifinomultabb módja is van. Az aranynál szintén jóval értéktelenebb wolfram (angol nyelterületen tungsten) sűrűsége ugyanis szinte pontosan megegyezik az aranyéval. A profi hamisítványok emiatt wolfram felhasználásával készülnek, és kívülről arannyal vonják be őket. Ez esetben a sűrűségmérés nem segít, bár a mágneses mérleg - amit minden esetben alkalmazunk - már megmutatja, hogy gond van a tömbbel. Ha biztosra akarunk menni, egy másik vizsgálati módszert is bevetünk, és megmérjük a tárgyban az ultrahang terjedési sebességét. A különböző fémekben és ötvözetekben az ultrahang más-más sebességgel terjed, így egyértelműen kiszűrhető, ha egy aranytárgyon belül egy más fémből álló mag van, és az is, ha az aranyat más fémmel ötvözték. Mivel már kis mennyiségű wolfram jelenléte is kimutatható ezzel a módszerrel, ezért vevőink biztosak lehetnek benne, hogy tőlünk csak valódi aranyat kapnak.

Óvakodni kell azonban a magánszemélyek, különösen az ismeretlenek által felajánlott, gyanúsan olcsó aranytömböktől. Komoly cég nem fogja kockáztatni a hírnevét néhány kétes eredetű tömb eladásáért, de az is igaz, hogy nem minden cég rendelkezik megfelelő műszerekkel, amivel felvásárláskor ki tudják szűrni a hamisítványokat. Ha azonban körültekintően járunk el, akkor kisebb a kockázata, hogy hamis aranyat vegyünk, mint hogy hamis pénzt kapjunk valahol.



TP


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése