2017. szeptember 4., hétfő

Kilőtt az aranyár a hidrogénbomba hírére

Sajnos már régóta nem tudtam jelentkezni blogbejegyzéssel, aminek oka az eseményekben sűrű elmúlt három hónap volt. A nyár elsősorban azért volt eseménydús, mert májusban, majd június végén ismét nagyot esett az aranyár, emiatt iszonyú mértékben megugrott a kereslet a fizikai arany iránt, ami - pont a szabadságolások alatt - jelentős többletmunkát eredményezett, feltehetőleg nem csak annál a cégnél, ahol még jelenleg dolgozom. Közben természetesen én is távol voltam néhány hétig. 

Július elejét követően ha lassan is, de elkezdett emelkedni az árfolyam, és nyár végére már minden devizában többet ért a sárga nemesfém, mint néhány héttel korábban. Ebben jelentős szerepet játszott Észak-Korea a maga rakétáival és legutóbb a hidrogénbomba robbantásával. Nem elhanyagolható az sem, hogy Trump elődeitől eltérően nem feltétlenül diplomáciai úton és gazdasági szankciók segítségével próbálja megfékezni a távol-keleti kommunista ország vezetőinek ámokfutását, így nem zárható ki egy katonai konfliktus kirobbanása sem. Ez növeli az arany mint biztos menedék iránti keresletet, bár Mohamed El-Erian éppen a minap írt egy cikket arról, hogy az utóbbi időben szerinte miért csökkent a sárga nemesfém vonzereje válságos időszakokban. Figyelemre méltó, hogy eddig a részvénypiacok sem reagáltak pánikszerűen a fokozódó geopolitikai feszültségekre, miközben pl. a Bitcoin történelmi csúcsra ugrott, hogy aztán onnan éppen e sorok írásakor nagyot zuhanjon.



Rövid távon az arany esetében is várható egy korrekció, legalábbis Tom McClellan technikai elemző szerint. Ő legutóbbi - előfizetés nélkül is hozzáférhető - írásában arra figyelmeztetett, hogy az utóbbi hetekben igencsak megnőtt az SPDR Gold Trust - a tőzsdén vásárolható legnagyobb arany-alap - iránti befektetői kereslet. Bár az aranyár dollárban már július 11-én elérte a mélypontot, a tőzsdei alapból még majdnem egy hónapig inkább kifelé ment a pénz és az arany, a trend csak augusztus 7-én fordult meg, akkortól azonban hirtelen viszonylag sok tőke áramlott be az alapba. Ez segítette az aranyár emelkedését is. McClellan már korábban megfigyelte, hogy ha két hét alatt az említett alapban tartott aranykészlet több mint 3%-kal emelkedik, az egy lokális csúcsot jelez előre. Ilyenkor várható, hogy - ha nem is rögtön, de néhány napon belül - az árfolyam megfordul, és korrekció veszi kezdetét. Mivel most éppen ez a helyzet, így a technikai elemzés szerint hamarosan ismét alacsonyabb lehet a sárga nemesfém ára, hacsak nem szól bele az észak-koreai diktátor vagy esetleg Trump.

TP

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése